Légicsapást hajtott végre csütörtökön az Egyesült Államok Szíriában egy Irán-barát milícia egyik objektumára - közölték amerikai illetékesek a Reuters hírügynökséggel.
Joe Biden egy sor kérdésre válaszolt egy Wisconsinban tartott gyűlésen, ahol szó esett többek között a koronavírus-járványról, a korlátozások tervezett feloldásáról, illetve az amerikai gazdaságot és társadalmat érintő főbb kérdésekről.
A demokraták politikai bosszújának nevezte a Donald Trump elleni alkotmányos felelősségre vonási eljárást (impeachment) a korábbi elnök egyik jogi képviselője pénteken.
Az Egyesült Államok szenátusa magyar idő szerint kedden este 11 óra után megszavazta, hogy lefolytathatják a Donald Trump ellen indított alkotmányos felelősségre-vonási eljárást, mert annak tárgyalása nem alkotmányellenes.
Vizsgálatot indít az amerikai igazságügyi minisztérium, hogy kiderítsék, hogy a hivatal próbálkozott-e azzal, hogy semmissé tegye Joe Biden elnök 2020-as választási győzelmét Donald Trump elnök utasítására – írja a Wall Street Journal.
Először beszélt amerikai elnökként külföldi vezetőkkel pénteken Joe Biden: a szomszédos országok vezetőit, Justin Trudeau kanadai miniszterelnököt és Andrés Manuel López Obrador mexikói elnököt hívta föl telefonon.
A Donald Trump leköszönt amerikai elnök elleni alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) a február 8-i héten kezdődik - jelentette be pénteken Chuck Schumer, a washingtoni szenátus demokrata párti többségének vezetője, miután a demokraták megállapodtak a republikánus pártiakkal erről.
Az amerikai szenátus pénteken jóváhagyta Lloyd Austin kinevezését a védelmi miniszteri tisztségre, és ezzel a 67 éves nyugalmazott tábornok lesz a Pentagon első fekete bőrű vezetője.
Orbán Viktor miniszterelnök levélben fejezte ki gratulációját és jókívánságait Joe Bidennek az Amerikai Egyesült Államok elnökévé történt beiktatása alkalmából - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár szerda este.
Minden azon múlik a magyar gazdaságban, hogy meddig tartanak a korlátozások, erre pedig három forgatókönyve van a Raiffeisennek - hangzott el a bank elemzői sajtótájékoztatóján. Alapforgatókönyv szerint 4%-os növekedést vár a bank, de a korlátozások feloldásának kérdése, hogy ez több vagy kevesebb lesz. 2022-ben viszont újabb jelentős növekedés jöhet az országban, elsősorban az EU-s pénzek beáramlása miatt.
Az európaiak közel harmada úgy véli, nem lehet bízni az amerikaiakban azok után, hogy 2016-ban Trumpra szavaztak – derül ki a Külkapcsolatok Európai Tanácsának (ECFR) felméréséből. Trump hatása a transzatlanti kapcsolatkora azt jelenti, hogy bármely, Kínával vagy Oroszországgal való potenciális amerikai konfliktus terén most a semlegesség a legnépszerűbb opció az európaiak körében. Az új amerikai adminisztráció abból indulhatott ki, hogy az európaiak semlegesség felé történő elmozdulása mögött kizárólag a Trumppal kapcsolatos zsigeri reakciójuk áll. Most úgy tűnik, valószínűleg nem ez a helyzet áll fenn.
Lemond posztjáról Alex Azar amerikai egészségügyi miniszter. Az AP hírügynökség által helyi idő szerint pénteken ismertetett levelében a döntést a Capitolium ellen a múlt héten elkövetett támadással indokolta.
Chuck Schumer, a szenátus demokrata frakciójának vezetője felszólította csütörtökön Donald Trump kormányzatát, hogy mentsék fel az amerikai elnököt hivatalából, miután általa felheccelt hívei megostromolták a washingtoni Capitolium épületét.
Tegnap tartották a szenátusi választásokon a második körös szavazásokat a két georgiai körzetben, ahol kiélezett volt a verseny a demokraták és a republikánusok között. Az egyik szenátori székért zajló versenyt a demokraták már megnyerték, a másikban is vezetnek, de rendkívül kiélezett a verseny. Cikkünk a friss eredményekkel frissül.
A koronavírus elleni vakcinák szétosztásának jelentős logisztikai kihívására is hivatkozik Joe Biden leendő amerikai elnök, hogy miért az amerikai csapatok Irakból történő 2011 végi kivonulását levezénylő Lloyd Austint jelölte a védelmi minisztérium élére, aki, ha átmegy a szenátusi jóváhagyáson, a Pentagon első afroamerikai vezetője lesz. A jelölést bírálók kifogásolják, hogy Biden egy, a közel-keleti térségben jártas volt tábornokot jelöl védelmi miniszternek, miközben szerintük az USA számára a fő fenyegetést Kína jelenti.
Az idei év legfontosabb politikai eseménye az amerikai elnökválasztás volt, amely gyakorlatilag az egész naptári évre rányomta a bélyegét. Az idei elnökválasztás ráadásul több szempontból is precedens nélküli volt: az egyik ilyen szempont a koronavírus-válság volt, ami miatt a korábbiaknál sokkal nagyobb volt a levélszavazatok aránya. A másik szempont pedig az, hogy az amerikai elnökválasztások történetében rég volt ennyire eltérő a két jelölt világképe, az elmúlt évtizedben induló polarizáltság tovább erősödött.
Az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériuma bejelentette pénteken, hogy felvett a feketelistájára több kínai céget, köztük a SMIC vezető kínai chipgyártó vállalatot és az SZ DJI Technology nevű dróngyártót.
Donald Trump még mindig nem ismerte el a választási vereségét, de a kampánystábja implicit megtette ezt azzal, hogy azt kérdezték az elnök támogatóitól a politikus nevében, hogy induljon-e 2024-ben az elnöki székért - írja a CNN.